Itt jártunk:

HMFeszt 2017

location_on Kunszállás 2017-06-09

IV. Nemzetközi Harcászati és Military Fesztivál

2017. június 9-11. Kunszállás

A sok éve sikeres együttműködés jegyében idén is meghívást kaptunk a HM Fesztre, ami az ország legnagyobb katonai jellegű, civilek számára szervezett rendezvénye. Péntek délelőtt a kempingsátrak felállítása és a tábor kialakítása mellett a lövészeti pálya került kiépítésre Z tervei alapján az új lengő-csengő célokkal és a stopper-popper rendszerrel. A szituációs lövész pálya felállítása a szoros határidő miatt rohamléptekben folyt. Mérnöki pontossággal, határidőre, maximális biztonsági intézkedésekkel elkészültünk és azonnal tesztelésre is került.
A pénteki nap hátralévő részében a pálya felavatása mellett szorítottunk időt Kováts Robi borjúpöriére, és nem bántuk meg! Az este során az airsoft szekció 35 tagja és kísérőik a Bajnokok Sátrában a hosszú asztaloknál múlatták az időt, közben a szomszédos bazári sorról éjjel kettőig szólt a zene.
Szombaton a reggelit követően Robinak és Mészinek segítettünk Lonyival és Joeval a kispályás foci kijelölésében és a meszes megfestés eredményeként hamar felismerhető is lett egy driftes focipálya, ahol minden vonal csúszott egy kicsit, vagyis három dolog nem volt rajta: egyenes, párhuzamos, merőleges ... de megvan. Majd DRab kávékülönlegességét ízlelgettük volna, csakhogy az érdeklődők meglepték a kiállítósátrat és a szituációs lövész pályát. A sátraknál tapasztalt hatalmas érdeklődésre való tekintettel a hivatalos megnyitón és a felvonuláson csökkent létszámmal vettünk részt. A másik szomszédunk a Szentesi Víztisztító zászlóalj volt, akiktől folyamatosan kaptuk a hideg, zacskós ivóvizet. Ennek és a folyamatos váltásnak köszönhetően minden baj nélkül átvészeltük a napot, közben remekül szórakoztunk, és a VIP vendégeken kívül 215 versenyző állt starthoz, hogy elnyerjen egy GBB Colt 1911-est.
A nappali gyakori váltásoknak köszönhetően mindenkinek lehetősége nyílt megtekinteni a programokat, megcsodálni a kiállított nagyvasakat, esetleg sétálni és pihenni egyet a családdal. A roham este 8 óra körül kezdett enyhülni, így már mi is fellélegeztünk. A vacsorát követően a kézműves sörök világába kalauzoltunk, ahol a megy- és banán sörök mellett elnosztalgiáztunk és javasoltuk a csaposnak, legközelebb hozzon egy saját sörkülönlegességet, túrós csuszásat vastag pörchabbal, hogy a poháron jól látható zsírkarika maradjon! Az éjjel soha nem érhetett véget, így a WOT sátorban folytatódott, ahol a tank szimulátorokon Vole rendkívüli figyelem központjában találhatta magát amikor Szepi hangosan kommentálta a fejleményeket. A vasárnapi légvédelmi szirénás ébresztő hét óra magasságában vonyított fel először. A nézők újabb rohama kilencig váratott magára, majd özönlöttek a népek minden irányból. A nap során a VIP vendégeket leszámítva újabb 150 fő kereste fel a versenypályát, miközben a kiállítósátorban folyamatos volt a tömeg, és szelfi hegyek. A KIA tagok már a vaku fényétől is barnultak egy sort, miközben a 75-ösök, a Neptun, a Support és a SOFT tagjai teljes felszerelésbe öltözve ízlelgették a napfényt.
A rendezvény maga is nagy népszerűségnek örvendett, a nézők közül rengetegen megfordultak nálunk, korosztálytól függetlenül 5 és 65 év között. A hétvége során a maximális biztonsági intézkedések következtében egyetlen sérülés sem történt, mindenki hihetetlenül pozitívan állt hozzá és végtelen türelemmel várta ki, hogy sorba kerülve kezébe ragadhasson egy replikát, telítődjön adrenalinnal, miközben céltól célig száguld. Remek volt látni egyes indulók arcán azt az örömöt és eufóriát, amit az airsoft okozott. Ezért már önmagában megérte. Köszönjük Kunszállás, találkozunk legközelebb is!