Itt jártunk:

Bomb Patrol 2017

location_on Szabadszállás 2017-06-23

Bomb Patrol 4. – Szabadszállás

A tavalyi évi tapasztalatok alapján Vole erősen szorgalmazta az idei részvételt a rendezvényen, aminek a belépője önmagában megközelíti a horvátországi kiruccanás teljes költségét. Az eddigi tapasztalataim szerint, amelyik oldalra megyünk, ott felkavarjuk az állóvizet, ezért javasoltam a PMC vagy az Orosz Diplomáciai Testület erősítését. A csapat úgy döntött idén az ISAF oldalt erősítjük. Sajnos a tízfős táborunk hét főre apadt, mert három fő egyéb elfoglaltság miatt nem tudott részt venni a rendezvényen.

Csütörtök este Hasszán másik kávézójában vígan folytak az „A” betűs italok. Kabul elzárt részén egész hétvégén tiltott volt a fegyverhasználat. Egy váratlan ötletből és alkoholfokból eredően Vole lett megszavazva a hétvégére rajparancsnoknak, mert van helyismerete és a játékosállomány komolyabb rétegeiben is vannak kapcsolatai.

Pénteken reggel fantasztikus napsütésre ébredtünk, felhő egy szál sem. A korán kelő pestiekre gondolván, hajnali tíz órára teljes menetfelszerelésben masíroztunk a betonozott, árnyék nélküli „alakuló térre”. Ahol meghallgathattunk pár játékra vonatkozó instrukciót, ami amúgy két órával később már nem volt érvényben. A szűk egy órás megnyitó alatt kellemes pállott here szag terjengett, csak a LARP jegyében, és az amerikáner mentalitás kedvéért egységesen, középső újjal tisztelegtünk a tálib oldalon részt vevő játékostársainknak. A gyámoltalan hooaa (..vagy húha…) kiáltások méltán tükrözték, hogy ez már szánalmasan sok a többieknek is a köz-szerepjátékból.

A rendezvényre közel 800 főt vártak, elméletileg 6 db 40 fős századdal kezdtünk. A csapatok gyors újraszervezését követően az (Assassin) Alfa század Charlie Firpo szakaszát alkottuk. Öt szakasz tartozott a századba, de amint szorult a hurok vagy baj volt, a 6.03-asokat hívták vagy minket. A feladataink meghatározásánál erősen lekorlátozták a mozgásterünket, magyarán a három nap alatt csak kétszer hagyhattuk el a bázist és az őrhelyünket.

Hullámcsapás

Első kivonulásunk alkalmával az Alfa elhagyta az észak-nyugati ellenőrző pontot, majd a zsoldosok táborát. A feladatunkat nem ismertették (ahogy az lenni szokott mostanság), és így a járőr nyugat felé vonult erősen zárt alakzatban, amit akár egyetlen jól sikerült gránáttal, mindenestől vissza lehetett volna küldeni. A század többsége látta a baloldalon gyülekező afgán erőket, ennek ellenére nem reagáltak. Végbiztosítóként nem igazán örültünk neki, hogy az oldalunkban lévő egységek kezdtek a hátunkba mászni. Egy hírtelen ötlettől vezérelve egy afgán fegyveres harmincra mögöttünk látványosan keríteni kezdett, amit már nem nézhettünk tétlenül. Amint lőni is kezdett, elindult a támadó hullám. Amilyen rendkívüli szép nap volt, elsőnek kaptam három haslövést. A mieink közül még többen kaptak golyót, de elkerültük a bekerítést és amint ellentámadásba lendültünk, sikerült elfoglalni egy afgán falut. A falu átvizsgálásánál találtunk egy botló-drótos aknát, amit csak egy utász csapat hatástalaníthatott. Természetesen az egyetlen utász szakasz nem volt elérhető, amíg keresgélték, mi visszatértünk az észak-nyugati ellenőrző pontra. Az utász csapatot előkerítették, és elkísérték a mentesítés helyszínére, ahol érkezésük tiszteletére újabb tűzharcot rendeztek.

Checkpoint Charlie

A visszatértünket követően négy órás őrséget adtunk az ISAF épület mögötti részen, ahol minket látva valami furcsa okból kifolyólag nem akart senki bejönni, se a PMC, se a Rendfenntartók, de a helyi milícia, de még csak az afgán kecskesimogatók sem.

Egy rövid szünetet követően a keleti ellenőrző pontról az északira vezényeltek, ahol újabb boldogságos órákat tölthettünk el a napfényes Kabulban. Mindenki a bank felé jövet-menet belénk botlott, de az első pár kötekedést követően teljes zárlatot rendeltünk el, szóval kifelé oké, befelé csak kerülővel, vagy golyóval a mellbe. Ez érvényes volt egyaránt a taxisra, a nézelődő civilre, sőt az orosz nagykövetségre diplomáciai testületére is.

Néhány feszült óra után, fáradtan és elcsigázottan a sorozatos robbantásokat hallva nem volt túl sok kedvünk a haverkodáshoz. Az egyik baribúgató afgán megkörnyékezett minket, persze azonnal teljes harckészültségbe ugrott mindenki. Vole próbált szót érteni vele, és illedelmesen megsimogatta a plüss kecske orrát. Az afgán szétnyitotta a plüsskecske farát és belenyúlt. A robbanásra készülve már emeltük is a fegyvereket, hogy dobás előtt hátha a tüdőlövéstől megtántorodik, és kiejti a töltetet. A pattanásig feszült helyzetben mindenkinek a homloka gyöngyözött, ujjak az elsütőn, pupilla kitágulva, levegő visszatartva, majd az afgán egy végtelennek tűnő pillanattal később előhúzott a plüssjószágból egy kólás Haribót. A gumicukor láttán hangos nevetésben törtünk ki, ez annyira meglepő és mulatságos volt számunkra. Persze ugyanezt a történetet, miután híre ment, a déli ellenőrző ponton, már éles töltettel adta elő, és a performance eredményeként lerohanták déli irányból a Green Zonet, felrobbantottak mindent, és amit nem sikerült, azt füsttel védhetetlenné tették. Vagyis egy jól szervezett támadással az egész védelem megsemmisült, Z szavaival élve pont olyan lett a hely, mint Etiópia, ahol a legmagasabb épület térdig ér. Parancs, az parancs, az északi átjáró biztosítva volt, de minden mást felrobbantottak.

Hasszán kávézójában is rendszeres volt a robbantás, ezért oda se tettük be a lábunkat. Az északi szolgálat hosszú óráit követően sértetlenül adtuk át a posztot, és elindultunk egy kis pihenőre. Még a parancsnokság épületét sem értük el, már robbant is mindkét északi ellenőrző pont. Ezt a mi szolgálatunk alatt egyszer sem tudták megjátszani, mert éberebbek voltunk, rutinosabbak, elszántabbak … vagy csak sorozatosan szerencsénk volt.

Kit-kat

A pihenőben mindenki ágynak esett és beiktattunk egy alapos szunyát, közben a harci morál fenntartása érdekében valami ágról szakadt hazánk fia kitalálta, bedobja az István a királyra hajazó motivációs zenéjét. A végtelenül szürreális helyzetet néha meg-megtörte egy nyereg alatt puhított robbanószer jól kivehető hangja. Az egyetlen bázisunk őrzése akkora kihívás volt egyesek számára, hogy a baráti erők is a fejünket követelték. A frakciók közötti diplomácia erősen ingadozott. Elhiszem, realisztikusak akartunk lenni, de a PMC zsoldosok többsége nem vadászik ISAF katonákra, a Rendfenntartók kihátrálnak az ütközetből az esetleges tűzharc kialakulása előtt és nem szállnak harcba a tálibok oldalán, az orosz diplomáciai mentesség nem jelent totális visszaélési lehetőséget vegyi- és biológiai fegyver kereskedelem terén, és azt is nehezen akarom elhinni, hogy az NCIS feladata a lopott műkincsekkel való kereskedelem. Magyarán kb. húsz percenként változott a diplomáciai helyzet, - és ebben például nagyon realisztikus volt a dolog – semmiről semmi infónk nem volt, és ha kérdeztünk valamit, senki sem tudott válaszolni, vagy szigorúan titkos volt. Annyira, hogy egy beépített CIA ügynököt majdnem kivégeztünk, mert ő tudta a soron kívüli belépés kódját, csak mi nem, vagy amikor nem engedtünk be egy kaftánost a Green Zone-ba, fegyveres kísérettel, aki valójában a fizetésünket hozta.

A magyar kontingensnek hála, elsők között kaptunk védőoltást egy rejtélyes vírus ellen. Ellenőriztük ugyan az áthaladókat, de a mieink közül mindenki kapott, mást meg nem engedtünk át. Persze ez újabb konfliktusokat generált, csak nem értettük, hogy ha szerepjátékhoz ragaszkodnak, mi parancs szerint nem engedhetünk át senkit, akkor miért velünk ordibálnak a megfáradt és csüggedt játékosok. Ezt a helyzetet úgy gondolom kellő hidegvérrel, és rutinnal kezeltük, részünkről nem volt semmilyen visszaszólogatás, nem ragaszkodtunk a motozáshoz, és nem zökkentünk ki a játékos szerepünkből.

Firefly

Az éjszakai beosztás szerint éjféltől négyig megint kaptunk egy észak-nyugati őrszolgálatot, de előtte valamelyik agyas kitalálta, hogy menjünk felderítésre este nyolckor. Nyeltünk egy nagyot, végre kimehetünk, akkor menjünk. A vacsit elnapoltuk, és teljes menetfelszerelésben nekiveselkedtünk a szürkületnek. Északra mentünk, már a pályahatáron jártunk, és több afgán tábor is elhagytunk. Nem volt szívderítő érzés, hogy ellenőrzés nélküli falvak vannak a hátunkban. Elértünk egy elhagyatott benzinkutat a célzóna mellett, ott több kisebb egységet alkotva kezdtünk előre haladni. Doszival és Szepivel elfoglaltuk a magaslati pontokat a tábortól nyugatra, többiek a dombokat, a jól védhető lőállásokat és megfigyelő pontokat. Jelentettük a főparancsnokságra, hogy pozícióban vagyunk, beástuk magunkat, és megkezdtük a megfigyelést.

Azonnali rádióüzenetben visszavontak minket, egy szinte fedezék nélküli pontra, hogy ott maradjunk további utasításig. Hallottuk az afgánokat, akik bíztatták társaikat, kitartás, mert már úton van az erősítés. Persze nekünk be kellett várni az elhagyott falvak fegyvereseit, hogy összekapják magukat, és utol tudjanak érni. Mivel már kellően sötét volt, a század a magas bozótban az út mellett csak a kullancsoknak tűnt fel. A néma csönd és az erőszak szele keringett a levegőben, amint a falvak népei kezdték utolérni az utolsó ismert pozíciónkat. Szerencsére nem tudták összehangolni a támadást a megfigyelt területek tálibjaival, így két külön csatát vívtunk. Két tűz közé kerültünk ugyan, de Z három 40mm-es gránátot rátolt az érkező tankokra az út bal oldaláról és még kettőt kaptak jobbról. A megfigyelt falu veszteségei két tank és 14-18 fő. Nálunk két sérült, akiket Zsé kihúzott a tűzvonalból, medikeltem, és újra belevágtunk a lecsóba. Vole, Zsé, Z és én voltunk a tankok egyik végén, míg a hátunkat Doszi, DRab, Szepi és a 6.03-asok védték az elhagyott falvak népeitől. A vérfürdő végén a sérültjeink száma ugyan magas volt, de mindenkit sikerült kimenteni. Az ellenfél veszteségei 35-40 fő és 3 tank, ennek ellenére a parancsnokság azonnal visszarendelt minket, nem szabadott volna nyernünk, most jól elszúrtuk az előre megírt forgatókönyvet! A sok afgán a pici találatjelző piros lámpással úgy nézett ki, mintha megannyi mutáns szentjánosbogár repkedne szerte a bozótos felett.

Abszurdisztán

Visszamentünk a bázisra vacsorázni, pihenni és felkészülni az éjszakai őrségváltásra. A hátsó udvar alkalmas helynek tűnt a tárcsás sütögetéshez, mert ezen a területen nap közben még a fű se nőtt, és a többség szintén itt grillezett. Alá is gyújtottunk 22 órakor a béke szigetén. A rántott sajtról váltottunk volna a kolbászkákra és a fasírtgolyókra, csakhogy utolért az IMAX 5D. A sejtelmes setét éjben a megterített asztalnál szemüvegben és láthatósági mellényben üldögéltünk, majd minden előjel nélkül traceres nyomjelző lövedékek világították be a területet. Sorra robbantak a gránátok, az egyik pár méterre tőlem. A repeszek röpködtek szerte, és a bal fülemre percekig semmit sem hallottam. Különleges csemege volt a sültkrumpli nyomjelzős lövedékkel és friss lőporral meghintve. Nagyon élveztük, hogy minket is bevontak a játékba, ahogy a traceres sorozatok záporoztak és foszforeszkáló csíkot húztak az éj sötétjében. Ordítások minden felől, csatakiáltások, jajveszékelések, vezényszavak, segélykérés … mi meg nagyokat nevettünk, és dalolásztunk, hogy a zenei aláfestés is meglegyen. Hihetetlenül szürreális volt, ahogy premier plánban követtük a csatát, a sorozatokat, a robbanásokat, a hullámzó erőviszonyokat, a kifulladó támadást, az erősítés érkezését, stb.

Mind ezt egyetlen szó nélkül, mert tudatában voltunk a sütögetés kezdetén, ez aktív játéktér, de egyetlen percig nem gondoltuk volna, hogy az ISAF területre beteszik a lábukat, miközben a szomszédos bankot PMC fegyveresek védték, és a szemközti épületben meg a rendfenntartó erők voltak. A három napos tapasztalatú veterán játékosoktól többször is hallottuk a „trakker” kifejezést, ami amúgy tracer, és az anglikán-magyaroknál a „magozás”, a „change the magazin” vagyis a tárcsere megfelelője volt.

Sajtból van a hold!

Az éjjeli őrségünk éjfélkor vette kezdetét, és nagyon nem voltunk már toppon. Több falunyi felfegyverzett afgán vonult el mellettünk, és tankokat is vittek. Nem volt tűzparancsunk, amíg nem lőnek ránk. Elhúztak mellettünk, és a déli kereszteződésben robbantottak, majd rommá lőttek mindent. A készenléti egységeknek sikerült feltartania az áradatot, mi meg engedélyt kértünk a hátukba támadni. A parancsnokok húzták a lóbőrt, ezért saját hatáskörben Z, Szepi és DRab ment a hátukba, hogy legalább a járműveket kikapják. Totális meglepetés, teljes siker! A járművek és tíz boldogtalan turbános vonulhatott lógó orral vissza a falujába. Nagy pacsi a mieinknek!

Egyetlen alkalommal kaptunk zsoldot, 150-et fejenként. A zsold annyira szánalmas volt, hogy kétnapi bérért kaptunk volna egy kávét Hasszánnál. Mármint az első napon, mert a banki hitelek, a régészek feltárásai, fejpénzek, gyémánt és heroin kereskedelemből származó bevételek miatt a kávé ára a játék végére 4000 volt, amit esélyünk sem volt összeharácsolni. Ez annyira szánalmas zsold volt, a tevezsokék is ezen viccelődtek. Például felajánlották, hogy megujjazhatjuk a kecskéjüket egy ezresért. De nekünk csak 150 van! Annyiért a tábornok ujjazhatja a kecskét, mi meg nézhetjük. Hát tényleg csórók voltunk! Az egyik afgán üzletember annyira megsajnált minket, hogy adott egy egész zacskó gyémántot. Amit mi becsületes katonaként leadtunk a parancsnokságon. Természetesen azért megkérdeztem, hogy jutalom jár-e érte. Mert aki mer, az nyer! Bingó, megkaptuk az elmaradt zsoldunkat. 12000 negyven főre, vagyis most dupla zsoldot adtak. Persze rákérdeztem a miértre, és kiderült, legutóbb is ennyi volt. Szóval csak mi lettünk palira véve! Ezért a zsozsó felét eltettem és a századparancsnoknak odaadtam a másik felét, aki hüledezve látta, hogy már megint kevés. Na jó, akkor őt is átverték … most már duplán!

Kínkeservesen telt az éjjel, és már csak azért járkáltam fel-alá a sorompó mentén, mert amint megálltam egy helyben, lecsukódtak a szemeim, és a tengerparton sétáltam egy lánnyal. A pár pillanatos bóbiskolásból újabb robbanások rántottak vissza a valóságba. Hasszán bárjának megint annyi, a déli őrségnek szintén, és az egyik afgán berobbantotta az orosz nagykövetséget is. Kettő óra magasságában már mindenki nyűgös volt, fájt a derekunk a mellények és fegyverek súlyától, lángolt a talpunk a forró betonon. Szerencsére egy baráti raj felváltott minket a totális ájulás határán. Elvánszorogtunk a hálózsákokig és képszakadás.

Mint a moziban

A szombati napon a Ham&Eggs menüt követően, szinte hihetetlen módon megint őrszolgálatot kaptunk. Észak, észak-nyugat, majd a déli ellenőrző ponton. Délen láttunk fegyveres afgánokat, ezt jeleztük is egy járőrbe induló századnak. A század az ellenőrző pontot követően harminc métert sem tett meg, majd mind a 40 főt rojtosra lőtték fél perc alatt. A medikek az elsők között kaptak golyót, mi meg nem segíthettünk, nem hagyhattuk el az őrposztot. Szánalmas látványt nyújtottak! Szóltunk, hogy ott vannak, tudomásul is vették, és tömött-zárt alakzatban lelövették magukat. Ez már tényleg eszméletlen volt!

Miután kivarrtak egy teljes századot veszteség nélkül, mi voltunk a következők. Sorra érkeztek a tankok, és az emberek. Sikerült visszaverni a támadást, de komoly veszteségeket szenvedett a századunk. A felhőtlen boldogságot beárnyékolta két orvlövész, akik az orosz nagykövetség ablakaiból tüzeltek ránk. Minden perccel nőtt a sérültek száma, akiket medikelni kellett. Annyi volt a veszteségünk, hogy már kötszerből is kifogytunk. Amíg a mieink utolsó emberig tartották a pontot, nekem utánpótlást kellett szereznem. Visszaérve a követség totális lerohanását megtagadták, sőt még csak vissza sem lőhettünk. Ezen a ponton sokaknál elszakadt a cérna. Ennyi erővel kiállhattunk volna egy vonalba mind, és rendezhettünk volna nekik kacsavadászatot is.

A lesipuskások sem értették, miért nem lövünk vissza, így nekik is elment a kedvük a mókától, és inkább narancsban átjöttek megkérdezni az okát. A válasz annyira abszurd volt, hogy ezek után a fair-play jegyében többet nem használták a nagykövetség épületét.

Újra felvettük az őrposztot, és megint lassan telt az idő a kellemes nyári napsütésben. Majd újabb lelkes kis csapat érkezett és megint tűzharcra került a sor. Annyi sérültet láttam el, hogy megint fogyóban volt a kötszer … és ennyi xp után már járna a szintlépés! Doszi a végén már a sniper mellett a scart használta másodfegyvernek, amikor a támadók negyven méterre jöttek. Zsé folyamatosa húzgálta ki nekem a sérülteket, Z tárazta a gránátokat, DRab kereste a fedezéket és a jó lőpozíciót, Szepi megtalálta az esőelvezetőt, és I. vh-s lövészárok háborúba kezdett. Vole kereste a század többi részét, rádiózott erősítésért, de csak elvétve kaptunk embereket. Az őrség utolsó fél órájában már semmi említésre méltó nem történt. Átadtuk a sértetlen őrhelyet, a parancsnokságon letettük a fegyvert, és mentünk ebédelni fél ötkor. Hasszán kerthelysége fegyvermentes övezet volt, ki is ültünk a kanapékra egy-egy kávéval, és IMAX.

Az elsők között néztük végig az oroszokkal a kávézóból, ahogyan a teljes NCIS frakciót megsemmisítik egy gránáttal, majd két játékos az első emelet ablakból lövi a támadókat. Végre eljutottak erre a szintre is! Újabb hullám, és repül a füst, szép komótosan teríti be a csatateret, és az ISAF erők menekülnek a füsttől. A szakértő tűzszerészek a füsttől elmenekültek, de a gránáttól nem, azt várták, hogy hátha besül vagy csak kamu. A kört a rőt szakállú tálib nyerte 10-0 arányban. Annyira szánalmas látvány volt megint, hogy már-már profinak éreztük magunkat hozzájuk képest, de értékeltük a szép jelenetet, és a táliboknak ját a taps! A visszahúzódó támadók egy sarok mögé bújtak tárazni, amit egy szemfüles katona ki is használt. Sprint a sarokig, majd egy bő sorozattal mentesítette az őrposztot. Neki is járt a taps! Szép egyéni akció volt, merész, példaértékű és sikeres.

A diplomáciai helyzetet követni pont annyira lehetetlen volt, mint a folyamatosan változó szabályokat. Ami egyik nap kötelező egyes lövés volt az épület közelében, az még aznap délután már kötetlen sorozatlövéssé vált. Reggel még a kifeszített szalag négy méteres áthatolhatatlan kerítést szimbolizált, délután már átlőhető volt, másnap már átvágható is. Nekünk nem voltak járműveink, csak az NCIS-nek, a PMC-nek kettő, a rendfenntartóknak egy, és az afgánoknak legalább három tank. Nagyon nehéz volt komolyan venni az amcsi jelenlétet és a technikai fölényt, miközben egy piros-fehér sorompót védtünk napokon keresztül a sem- és a -mi között. Az egész játék egy abszurdisztáni szürrealitás volt. Ajánlom mindenkinek a Bengázi 13 óráját!

A nap végén összecsomagoltunk és leléptünk, mert ez a tingli-tangli már meghaladta a tűrőképességünket. Csak az első nap végén ötven fő hagyta el az ISAF erőket. Szombaton minden jobb ízlésű, magát komolynak tartó játékos távozott. Vasárnap meg egész nap viharos szél és eső volt … szóval jól döntöttünk, hogy leléptünk, és nem bántuk meg.

A Bomb Patrolról összefoglalva, az idei év végtelenül kiábrándító volt, de elmondhatjuk, itt is jártunk. Egyszer (f)elpróbáltuk, de ebből nem lesz rendszer!